Aranyosinak sikerült lenáciznia a Tiszát

2025. május 29. 06:33

A gyalázkodó, rasszista, gyűlölködő aktivista egyetlen bíráló szót sem váltott ki Magyar Péterékből.

2025. május 29. 06:33
null
Magyar Nemzet

„A kétséges humorérzékű nevettető, Aranyosi Péter gyűlölködve hetet-havat összehordott és veszélyesen hülyeséget hülyeségre halmozott a Partizán című radikálbaloldali csatornán. Relatíve kevés figyelmet kapott azonban az interjúnak az a mondatfüzére, amelyben az 1918 utáni németországi weimari köztársasággal példálózott. Azt mondta a bevallottan, helyesebben büszkén Tisza-szimpatizáns ember: »A hazai helyzetre egy film inspirál, azt mindig el szoktam mondani. Ez a Babylon Berlin című sorozat, egy német sorozat, meg kell tekinteni, az a hazai helyzet kompletten, tehát az a weimarizálódás, hogy tulajdonképpen szép lassan kúszik be az elégedetlenség és a fasizmus egy népnek a lelkébe, szívébe, gondolkodásába.«

Ezt is ajánljuk a témában

A történelmi fejtegetésbe, párhuzamba belebonyolódó figura szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy lenácizza a jelenlegi jobboldali magyar kormányt. Fájdalom azonban, ez olyannyira nem sikerült, hogy egy ösztönös coming outtal éppen az általa mértéktelenül körülrajongott Tisza Pártról és főként vezetőjéről állította ki a náci, vagy ahogy tévesen ő mondta, fasiszta minősítést.”

Ezt is ajánljuk a témában


Nyitókép: YouTube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gonella
2025. május 30. 12:50
biztos, hogy bödöcs meg az aranyosi a jó irány? az interjúban mondott jót is az orbánról. jobbközépen van valaki, aki velük szembe állítható? ez van. gondoljatok bele, ha van aki úgy érzi, hogy ők váltják le a jelenlegi kormányt, akkor mit gondoljak a kormányról: menczer humorosnak gondolva magát, politikusként tolja a szar-kazmust, ami nagyon kínos! kocsis máténak van humora, de ő meg úgy érzi a politikában van a bóni! a bayer csak bélsárt hány állandóan! várok már egy jó humorú jobbost, aki leveri a magyart! wellor ? - döcögős... van valaki? pedig téma lenne a baloldalon is!
madre79
2025. május 30. 12:21
Mondanám, hogy menjen vissza kaptafához, azaz legyen ismét tanát, de tudom, hogy utálja választott szakmáját, mert csak azért lett tanár mert máshova nem vették fel. DE egy ilyen ember ne tanítson senkit főleg gyerekeket NE, esetleg saját magát legalább egy kis jó modorra, meg a kétkezi munkát is megfizetik, legfeljebb magáról fog vicceket írni!
ipolypart2
2025. május 30. 08:10
Tegnap Szanyi kapitány nagyon kiakadt a Kommentben, védve ezt a tetűt.
PeterWeber
2025. május 30. 07:15
Megvan annak a diszkrét bája, amikor a partizán (sic!) nevű műsorban két ostoba mosolyogva nácizza a tisza-pártot - seggnyalás gyanánt. 🤣🤣🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!